Egynapos kiruccanás Horvátországban, a Plitvicei Nemzeti Parkba, Loparról, a San Marino kempingből

Egynapos kiruccanás Horvátországban, a Plitvicei Nemzeti Parkba, Loparról, a San Marino kempingből

Eljött a nap, amikor kicsit megégett háttal és úszóhártyás lábakkal eldöntöttük, ma kirándulni fogunk (hogy pihenjen a bőrünk). Hála a lakókocsi jól felszerelt konyhájának, a kemping mellett lévő közértnek és persze Anyának, egy kiadós, bőséges reggeli után útnak indultunk, hogy ellátogassunk a Plitvicei Nemzeti Parkba. Nagy várakozással indultunk útnak, mert erről a gyönyörű vidékről csak dícsérő szavakat hallottunk mindenkitől. Reggel még csendes volt Lopar és az egész Rab sziget, csak néhány szintén korán kelő turistával találkoztunk. Persze a kompnál már többen lettünk, de hamar feljutottunk a kompra és már indultunk is a szárazföld felé. Rövid hajókázás és kicsit hosszabb autókázás (150 km) után megérkeztük Horvátország egyik legnagyobb büszkeségéhez, a Plitvicei tavakhoz.

Plitvice-i-nemzeti-park

Itt már nem voltunk egyedül, sokan választották mára ezt a programot. A belépőjegyek megvásárlása után el is indulhattunk a park belsejébe. Különböző útvonalak közül választhatunk, a szerint, mennyi időt szeretnénk a parkban tölteni. Gyalogos túrák közül is több lehetőség van, de akár hajóval is utazhatunk egyik tótól a másikig. Némi séta után kis vonatokra szálltunk, ami levitt az első tóhoz.

plitvice-busz 20080517-plitvicei-tavak-hajo Resize of P1080242 VFS_f8ab60011e163d3bc6ddd5d50b299ada másolata

Innen gyalog mentünk tovább, tovább, tovább. Egyik tó jött a másik után, aztán kisebb csobogók, nagyobb zuhatagok, mindig, mindenhol a víz. Több féle színben, több féle mélységben, több féle formában. Utunk során mindig kísért egy kis patak, egy kis folyam, ami aztán gyorsabb, sebesebb lett, megerősödött, vagy épp lelassult, vagy eltűnt. De, ami állandó, a tükörtiszta, átlátszó víz. A víz alatti élővilág teljes pompájában látható, a halak, a növények egytől egyik gyönyörű látványt nyújtanak. Időnként erdei utakon haladunk, időnként a vízre épített pallón, majd lépcsőkön hol erre, hol arra. Van, hogy háborítatlan, csendes a táj, de aztán hallani a távolból a robajt, a víz morajlását. Az ilyen hangok után már tudtuk, hamarosan egy gyönyörű vízeséshez érünk.

Plitvicei tavak (58) Plitvicei tavak (8) Plitvicei tavak (63) Plitvicei tavak (76)

A park területén sok helyen vannak pihenők, ha elfáradunk, üldögélhetünk egy-egy padon, a látványban gyönyörködve. Ha megéhezünk, büfék, éttermek is rendelkezésünkre állnak. Többen kutyákkal jöttek, pórázon az egész parkban lehet őket sétáltatni.

Hosszú időt töltöttünk a parkban, egyik ámulatból, a másikba esve, gyönyörű tájakon jártunk. Lenyűgözött, hogy a természet milyen színeket produkál. Nem csalódtunk, felejthetetlen élmény.                                                                                                                 Boldogan, élményekkel telve indultunk Lopar felé, nyugodtak voltunk, mert tudtuk hogy a konyhában tele a hűtő, a lakókocsiban kellemes hűvös idő vár, -mert bekapcsolva hagytuk a klímát-, és várnak a kényelmes ágyak. 🙂

Aki a kempingből utazik, annak érdemes figyelembe venni, hogy az éjszakai nyugalom érdekében 23.00 órától 6.00 óráig a kemping területére mindenféle gépjárművel behajtani TILOS. A délutáni pihenő 13.00-15.00 óra között tart.

Végül egy videó, erről a gyönyörű parkról:

További videókat, a kempingről és más érdekességekről, VIDEO-Galériánkban találsz.

Aki erre jár, felejthetetlen élménnyel gazdagodik, ne hagyja ki ezt a túrát!                   Ha Te is szeretnéd élőben látni ezt a gyönyörű szigetet, parkot, és átélni a kempingezés élményeit, foglald le időben nyaralásod! Jelenleg még akciós árakat tudunk biztosítani klímás lakókocsiinkban, december 31-ig. Nézd meg foglalási oldalunkat, és foglalj akár most, akciós árainkon, a jövő évi szezonra!

Hasznos információ: 

Belépő (2014): november-március: Felnőtt 55 kuna, diák 18 év felett 45 kuna, gyerek (7-18) 35 kuna

április-június és szeptember-október: Felnőtt 110 kuna, diák 18 év felett 80 kuna, gyerek (7-18) 55 kuna

július-augusztus: Felnőtt 180 kuna, diák 18 év felett 110 kuna, gyerek (7-18) 80 kuna  7 éven aluliak számára ingyenes.

A belépő tartalmazza a nemzeti parkon belüli hajózást és buszozást.

Parkolás: parkolni mindkét bejáratnál lehet: autóval 7 kuna/óra. Busszal, lakókocsival: 70 kuna/óra. Motorkerékpárral ingyenes a parkolás.

Nyitva tartás: 08-19-ig

 

Kirándulási lehetőségek Horvátországban, a Rab szigeten lévő Lopar-i San Marino kempingből

Kirándulási lehetőségek Horvátországban, a Rab szigeten lévő Lopar-i San Marino kempingből

Ha már megérkeztünk Loparra, és elfoglaltuk a San Marino kempingben a lakókocsikat, feltérképeztük a terepet, kipihentük az út fáradalmait, egy két napot lubickoltunk a hűs habokban, és megfelelően leégtünk, na akkor elgondolkodhatunk azon, hogy mit kéne megnézni a környéken, hová menjünk kirándulni? Mindezt megtehetjük úgy is, hogy nem hagyjuk el Rab szigetet, mert gyönyörű látnivalókat rejteget. Bármit is választunk, elégedettek leszünk a nap végén. Meglátogathatjuk Rab sziget városkáit, (Barbat na Rabu, Banjol, Rab város, Palit, Mundanije, Kampor, Supetarska Draga) strandjait, eldugott gyönyörű partszakaszait.

Rab_mapeditededited

Barbat na Rabu (1) szerkesztettBarbat, délkeleti irányban található Rab városától. A település pontos megnevezése “Barbat na Rabu”. Déli irányban a várostól egy lakatlan sziget található, a Dolin-sziget, melyet a Barbat-csatorna választ el a településtől. Az itt élő lakosok régebben a méhészettel, juhtenyésztéssel, mezőgazdasággal (oliva-, gyümölcs – és zöldségtermesztéssel) foglalkoztak, manapság azonban egyre többen a turizmusból élnek.Vitorlázáshoz, szörfözéshez, vízisízéshez vagy egyéb vízi sporttevékenységekhez tökéletes helyszín a Barbat-csatorna, hiszen a csatornában nincsenek erős tengeri áramlatok, a Dolin-sziget pedig útját állja az erős szeleknek és nagy hullámoknak. 

Banjol (4) szerkesztettA Rab-öböl (Luka Rab) észak-keleti oldalán helyezkedik el Banjol.  A település partján négy öböl található. Az öblöket Padovaknak nevezték el és meg is számozták őket. Nap közben a Padovaknál turisták lepik el a strandokat élvezve a tiszta vizet és a napozást, azonban éjszaka csak a halászok kikötött bárkáit láthatjuk itt. Régebben csak néhány házacska volt Banjol-ban, manapság már egyre inkább kiépül. Banjol és Rab város mára szinte teljesen egybeépült, így gyalogosan is el lehet jutni az egyik településről a másikra, egy kellemes, 10-15 perces séta során. Az ide látogatók a strandoláson kívül hagyományőrző és kulturális programokon is részt vehetnek, mivel minden év augusztus 5.-én megtartják a Šištovica (Havas Miasszonyunk) ünnepséget. 

Palit a sziget legfiatalabb települése, amelyet a XX. Palit (3) szerkesztettszázadban alapítottak.   Elhelyezkedése miatt Rab elővárosának is nevezik. Palit a sziget kereskedelmi központja, itt található a leghíresebb bevásárló áruháza, a Poslovni Center, ahol mind a helyiek, mind a turisták szívesen vásárolgatnak. 

Mundanije (2) szerkesztettAz egyetlen olyan falucska a szigeten amely nem a tenger partján fekszik Mundanije.A kerékpározás szerelmeseinek biztosan kellemesen fog telni az itt töltött idejük. Ha már itt járunk, ne hagyjuk ki a Szent Máté templomot. Minden évben megrendezésre kerül Szent Máté evangélikus ünnepe szeptember 21-én. Ilyenkor a turisták betekintést nyerhetnek a helyiek kulturális életébe és ennek keretében szórakoztató programokon is részt vehetnek. A templom mellett lévő kiránduló úton végig sétálva feljutunk  Rab-sziget legmagasabb pontjára, a 408 méter magas csúcsra, a Kamenjak-csúcsra. Bár a hegytetőre vezető út nem éppen könnyű, de aki megteszi, fáradságért kárpótolni fogja a csodálatos kilátás, tiszta időben akár 40 km távolságra is elláthatunk. Vadászok kedvenc helye lehet a félsziget; találkozhatunk szarvasokkal és muflonokkal

Barbat (3) szerkesztett

Kampor, egy lenyűgöző, öreg halászfalu. Régi kőházak, megművelt gyümölcsösök jellemzik a mediterrán tájat és halászemberek színesítik a kis települést. A helyieknek köszönhetően  a gyümölcs, a zöldség és a hal mindig friss. Az települést csodálatos zöld környezete, a Dundo erdő, ami horvát szinten is különlegesnek számít, és Horvátország határain túl is ismert. Azok szerint akik látták, a világ legszebb mediterrán erdejének tartják. Csak néhány növényt említve: virágos kőrisek, tölgyek, fenyők, erdei szőlő, borostyán, és vadrózsák varázsolnak el mindenkit. A települést az erdő mellett a kék tengervíz és leírhatatlan szépségű öblei még idillikusabbá teszik. Kampor Rab kikötőjétől 6 km-re, északnyugatra fekszik.  A mediterrán fenyőerdők mentén található Suha Punta turistatelepülés, amely közigazgatásilag Kamporhoz tartozik, amelyet a Dundo-erdő övez. A partot sok kis öböl tagolja, ahol nyugodt környezetben lehet úszkálni, napozni. A környéken számos turista út van, így hosszú sétákat tehetünk és akár kerékpározással is eltölthetünk egy kellemes napot. Érdemes megkóstolni a mediterrán ételeket amelyek mindig friss alapanyagokból készülnek 

Barbat (5), szerkesztett

Supetarska Draga nevét a legenda szerint helyi lakosoktól kapta, akik a bencés-rendi kolostor szerzetesei előtt akartak ily módon tisztelegni. A település a sziget észak-nyugati részén helyezkedik el, mindössze néhány kilométerre Rab városától. A település két részből áll, melyet a Supetar-öböl szel ketté. Az északi részGornja Supetarska Draga, a déli rész pedig Donja Supetarska Draga. Ha Supetarska Draga-ban járunk, nézzük meg a Szent Péter-bazilikát amely 1059-ben épült román stílusban. Egykor egy bencés rendi kolostor állt mellette. Ennél viszont minden bizonnyal izgalmasabb dolog búvárszerelésben lemerülni a Sorinj-fok közelében, ahol egy elsüllyedt ókori hajó amfora szállítmányát lehet megcsodálni.

Rab városa madártávlatból (1)editedEgyiket sem érdemes kihagyni, de kiemelném Rab városát, melynek mesébe illő kis sikátorai, kikötője, part menti sétánya, szó szerint Rab-ul ejti az utazót. 🙂 A sziget fővárosa az 554 lelket számláló azonos nevű város,Rab. A sziget délnyugati részén, egy kis félszigeten található.

Rab városában sétálva egy gyönyörű mediterrán világba csöppenünk, ahogy a szűk kis utcákon bóklászunk, kirakatot nézegetünk, kanyargunk jobbra-balra. A házak közül időről időre kibukkan a tenger kékje és Rab város jelképét, a harangtornyot is sok helyről pillanthatjuk meg. Utunk során több templomot is láthatunk, melyek szép velencei stílusban is épültek. A település szimbóluma a fölé magasodó 4 román harangtorony, melyek közül kettő turisták számára is látogatható. A tornyokból csodálatos kilátás nyílik a tengerre. A tornyok közül a legidősebb a 11. században épült. Rab óvárosában található csodás Komrcar park.  A parkban pihenhetünk, hűsölhetünk a magas fák árnyékában, és élvezhetjük a babérok, és a fenyők illatát. A parkból tovább sétálva számtalan hangulatos kerthelyiség, éttermek, fagyizók, kávézók, bárok várják a megfáradt utazót, hogy megkóstolja a helyi ízeket és élvezze a horvát házigazdák megszokott vendégszeretetét. Rab szigetén a nyaralás mellett számos kulturális élményben lehet részünk. Íjászversenyt, középkori fesztivált, zenei fesztiválokat is rendeznek nyaranta. Rab-szigeten hat búvárközpont működik, hiszen rendkívül alkalmas a terep a búvárkodásra, csodálatos vízi élővilággal találkozhatunk.

Végül egy kis videó Rab Városáról:

További videók a VIDEÓ-Galériában találhatók.

Ha szeretné élőben látni ezt a gyönyörű szigetet és átélni az élményeket, foglalja le időben nyaralását! Jelenleg még akciós árakat tudunk biztosítani klímás lakókocsiinkban. Nézze meg foglalási oldalunkat, és foglaljon akár most, akciós árainkon, a jövő évi szezonra!